Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Augusztus 15.-e alkalmából meghoztam a következő részt! Jó olvasást hozzá! :D
Figyelem: a történet újra Tom szemszögéből íródik! 

34.:  Mikor a gyerek besokall

                                            *Tom szemszöge*

Mostanában sok minden történet a családdal, de főleg Billel: megtudta, hogy van egy lánya, elköltözik. Eleinte nem támogattam az ötletét, de most már belátom, hogy hiba volt.

Mióta elkezdődött az iskola, többet járunk össze, mivel Chris, Charlotte és Rikki is iskolában vannak.   

-         Kicsim, hogy áll a Peter ügy? – kérdezte egyik délelőtt Jessie Billtől

-         Nem tudom, nem nagyon merészkedik a közelembe! Elértem, hogy féljen tőlem! – vigyorgott az öcsém

-         Miért nem hagyjátok őket? – nevettem rajtuk

-         Mert egyszerűen bűzlik nekünk az a gyerek, nem tiszta az biztos. – jelentette ki az ikrem

-         Felőlem! – most mit mondja erre?

Bill azóta sem kedvelte meg Petert, sőt még jobban meggyűlölte.

Másnap kaptam egy telefont, amiben azt kérte az iskola igazgatója, hogy azonnal menjek be hozzá.

-         Jó napot igazgató úr! – köszöntem mikor beléptem az iroda ajtaján

-         Jó napot Tom! – viszonozta nem túl lelkesen

-         Miről lenne szó? – tértem a tárgyra egyből

-         A gyerekeiről! Nézze uram, nem tudom, mi zajlik az otthonukban, de ha ez így folytatódik, kénytelen leszek kihívni egy ifjúságvédelmi szervezetet! Ez így nem mehet tovább! Megértem, hogy Ön egy neves rock zenekar gitárosa és „benne van” a vérükben a lázadás, de ez egy iskola! Itt szabályok és kötelességek vannak! Minden diák követ el csínyeket, de a maga ikrei túltesznek mindenen! – kezdett bele

-         Elnézést, nem nagyon értem, hogy miről beszél! – mondtam bizonytalanul

-          Sorozatos verekedések, amiket sajnos a maga gyerekei kezdenek ráadásul mindkettő, elhanyagolják a házi feladatokat, nem készülnek, ma alkoholos ital és cigaretta fogyasztásán kaptuk őket…. Mi jöhet még? – tette ki elém az elkobozott dolgokat

-         Igazgató úr! Őszintén megmondom magának, hogy fogalmam nincs, hogy hogyan kerültek ezek hozzájuk. Ilyen italokat csak a stúdiónkban tartunk, direkt az ilyen elkerülése végett, az igaz, hogy dohányzom, de soha nem adnék nekik és nem is lopták el tőlem, mivel kiskoruktól kezdve tabu nekik az én szobám a jelenlétemen kívül. Feltételezem, hogy valaki megvette nekik ezeket. A verekedésről meg én semmit nem tudok! Nekem csak a jegyekről számolnak be. – mondtam ledöbbenve

-         Kaulitz úr! Magát rendes embernek tartom, de ha még egyszer ez – mutatott az asztalra – előfordul, ki fogom hívni az ifjúságvédelmi szervezetet! Igazság szerint már most ezt kéne tennem!

-         Beszélek velük otthon!

Letörve mentem haza, amikor megpillantottam, hogy Bill veszekszik Peterrel. Megálltam az autómmal, nehogy baj legyen, ha verekedés lenne belőle segíteni tudjak.

-         Nem mondom el még egyszer, hogy hagyd békén a lányomat! Nem vagyok rád kíváncsi! Te ebben a házban senki vagy! – mondta az öcsém, mikor közelebb mentem, hogy halljam őket

-         Tényleg? Azt hiszed, hogy jó apa vagy? Ennyi év után ideállítani és irányítani a lányodat? Chö… szánalmas vagy – folytatatta Peter

-         Peter, most hagyd abba! – figyelmeztettem

-         Na, jön a bátyád, mert nem tudod magad megvédeni? – nézett Billre

-         Idefigyelj, az egy dolog, hogy eddig mi volt és mi nem, de ez a jelen és ezt a helyzetet kell elfogadnod! Hagyd békén Billt és az egész családod is! Hogy beszélsz te vele? 18 évesen bennem több tisztelet volt, pedig soha nem voltam egy szent. Így nem beszélhetsz sem Rikkivel, sem az öcsémmel. Takarodj innen, amíg szépen szóltam! – ordítottam vele

-         Ennél hangosabban nem megy? Hadd hallja csak az egész utca, hogy veszekszünk, és hívják csak ki a rendőrséget csendháborítás miatt!  - próbált oltani

-         Hülye gyerek csendháborítás csak este van! Menj vissza az iskolapadba és tanulj meg dolgokat mielőtt belénk kötsz!

Peter már el is tűnt a láthatárról, ám akkor értek haza a gyerekeim, akikkel ma mg számolnom kell. Az autóban hazafelé azonban volt időm azon gondolkodni, hogy mit mondok majd nekik. Mert azért valljuk be, hogy nem normális, amit csináltak. Akkor is komoly bajba keveredhetek, ha világsztár vagyok, mert az igazat megvallva nem nagyon foglalkoznak ezzel a ténnyel.

-         Sziasztok! Nincs valami mondanivalótok? – kérdeztem rá, mikor beértem

-         Nincs, miért? – Tetette a nyugodtságot Chris

-         Üljetek le! – utasítottam őket

-         Miért, mit csináltunk? Semmi hülyeségben nem voltunk benn, ahogy kérted! – adta az ártatlant Charlotte

-         A semmiért nem szoktak behívni egy szülőt az iskolába! Nem adjátok itt a hülyét, mert tudom, hogy valahonnan cigit és alkohol tartalmú italt szereztetek! Azt is tudom, hogy bevittétek az iskolába és ott próbáltátok ki őket! Normálisak vagytok ti? Muszáj nektek minden baromságban részt venni? – kérdeztem dühösen

-         Csak azért tettük, mert menők akartunk lenni! Tudod milyen nehéz beilleszkedni egy társaságba úgy, hogy egy rocksztár az apád? – jött az őszinte válasz Charlotte-tól

-         Nem lesztek menők azzal, hogy tönkre teszitek a szervezeteket, és megszegitek a szabályokat! Tudom milyen nehéz, mivel én ROCKSZTÁR-ként kerültem gimibe, de még akkor sem csináltam ilyen őrültségeket. Ezért ki is rúghattak volna titeket! Mellesleg az igazgató majdnem értesítette az ifjúság védelmiseket, ami hatalmas botrány lett volna.

-         Minket meg azzal piszkálnak, akárhol megjelenünk, hogy hey ott vannak a b*zi TH-s gitárosnak a gyerekei! – mondat ki az igazságot Chris

-         Tojd le a dolgot! Szerinted, ha mi minden ilyen sértéssel foglalkoznánk, itt lennénk? Véleményem szerint valahol a temetőben vagy egy elmegyógyintézetben dekkolnánk! Minket is sértegetnek, de nem vesszük fel. Különben is tudják bizonytani, amit mondanak? Van ésszerű magyarázatuk rá? Nem lehet, hogy csak féltékenyek?

-         Akkor is, sértő, amiket hozzánk vágnak! Pár éve még nem volt ilyen súlyos a helyzet! Manapság akár még utánunk is köpnek! Normális ez szerinted? – emelte fel a hangját a lányom

-         És az normális, hogy tizenöt évesen ezt csináljátok? Ha valakinek valami problémája van VELEM vagy a bandával, akkor hívjátok ide egész nyugodtan, majd elmagyarázom neki, amit tudni szeretne!

Úgy döntöttem, hogy két hét szobafogságot adok nekik ezért a húzásukért és egy hónapig nincs zsebpénz sem. Talán majd megtanulják, hogy mikor mi a helyes dolog!

Rájöttem az évek alatt, hogy jobb szigorúbb apának lenni, mint engedékenynek, mivel így legalább felnéznek ránk és megtanulják, hogy az életben vannak szabályok, amiket be kell tartani, ha tetszik, ha nem.

Eközben Billéknél is állt a bál a szomszéd házban:

-         Apa, hogy képzeled, hogy csak így elküldöd a pasimat, Tommal? Ő az ÉN barátom és nem érdekel a véleményetek róla! Szeretem és kész! – tört ki Rikkiből

-         Úgy gondolom, hogy mivel jelenleg én vagyok az, aki pénzt ad és mellette – ha nem is törvényesen – én vagyok a családfő, nem elhanyagolható, hogy én vagyok apád, véleményem szerint van beleszólási jogom, kivel jársz és kivel nem! És vele nem fogsz! Nem tűröm, hogy valaki így beszéljen veled! – mondta Bill határozottan

-         Nem érdekel! Tizenöt évig felém se néztél, most meg hirtelen meg akarod mondani, hogy mit tegyek és mit ne? Igaza van Peternek, szánalmas vagy! – üvöltött Rikki

-         Tényleg? Én vagyok a szánalmas? Néztél már magadra? Csak azért mert idősebb pasi, nem kell rögtön az csinálnod, amit mond! Találsz magadnak jobbat, is mint ő!

-          Nem kellene keresnem, ha nem üldözted volna el! – folytatta a vitát

-         Tényleg? Akkor nem kellett volna így viselkednie! Megértem, hogy ilyen korban kell egy pasi, de ha már így van, akkor legyen az a fiú normális! Velem is úgy beszélt, mint egy utolsóval szokás! A kutyámmal szebben beszélek, mint ahogy ő veled! Vedd már észre magad! Nem szeret, csak a pénzt akarja, amid van! – mondta ki a könyörtelen igazságot

-         Tudod mit? Látni nem bírlak!

-         Redben! Nem is kell, hogy láss, ugyanis mész a szobádba és gondolkodsz egy kicsit! Pár óra múlva benézek és meglátjuk, hogy mire jutottál! – adta ki az utasítást az öcsém

Nemsokára mindketten egymás mellett ülve beszéltük ki a problémáinkat, ami jót tett nekünk, de majd kiderül, hogy mi lett belőle. Érdemes volt összeveszni a gyerekekkel? Vagy minden hiába?