2013. szeptember 8., vasárnap

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a történet következő részét, amiben egy kicsit felpörögnek az események, ugyanis már csak három rész van vissza a történetből! Jó olvasást hozzá!

37.: Évek

Riával a kapcsolatunk nagyon jól működik, főleg, hogy a gyerekek is elfogadták ezt a helyzetet. Csak az, az egy kikötésük volt az ikreimnek, hogy Ria nekik nem parancsol, csakis én, ami szerintem jogos is, mivel én neveltem fel őket. Igazából Ria is elfogadta, hogy ha én kellek neki, akkor hárman jövünk, mivel nekem az ikreim az elsők, de inkább az elsőn belül a másodikak, mert legelöl Bill áll és ő is marad ott mindörökre.

-         Apa, ma lesz egy buli elmehetek oda? – kérdezte egyik szombati nap Charlotte
-         Tudod mi a szabály ugye? – bólintott egyet – Hát akkor meg? Nagy vagy már ahhoz, hogy én megmondjam, mit csinálj és mit ne.
A gyerekek a mai napig lázadnak néha, de hamar letöröm a szarvukat, mivel nem engedem ezt a viselkedést. Szeretem a rendet, persze ez nem azt jelenti, hogy én soha nem voltam ilyen, sőt még rosszabb, mint ők. Chris és Charlotte-ot arra nevelem, hogy tisztességes, becsületes emberek legyenek és becsüljék meg azt, amijük van.
Egyik nap váratlan látogatónk érkezett: az ikreim anyai nagyszülei.

-         Öhm, jó napot! Segíthetek valamiben? – kérdeztem, mikor ajtót nyitottam
-         Te vagy Tom Kaulitz -Trümper? Akinek közel tizenhét éve egy Stella nevű lány volt a barátnője? – kérdezte az idős hölgy
-         Igen, de miért? Kik maguk és miért jöttek? – néztem rájuk felváltva, mert nem értettem, hogy miért hozzák fel ezt ennyi év múltán
-         Nagyszerű! Az unokáinkhoz jöttünk! – mondta határozottan a nő
-         Tessék? Maguk Stella szülei? – kezdtem megérteni a helyzetet
-         Látom, kapizsgálod Tom! Szóval, hol vannak? – jöttek beljebb
-         Chris, Charlotte! Gyertek le egy kicsit! – kiáltottam föl az emeletre
-         Itt vagyunk, mi olyan fontos? Épp a csajommal beszéltem! – mondta Chris dühösen
-         Itt vannak az anyai nagyszüleitek, akiket eddig még fura módon ne, láttunk! – vigyorogtam erőltetve rájuk
-         Szuper! Tizenhat év után, klassz! Mehetünk vissza? – nézett unottan Charlotte

A nagyszülők csak néztek a meglepettségtől, valószínűnek tartom, hogy azt gondolták, hogy neveletlenek, pedig nem is. Csak most ilyen kedvük van.

-         Mit csináltál velük, hogy ennyire modortalanok? – kérdezte a nagyapjuk
-         Vagy inkább mit nem? – jött a lenéző válasz a nagyitól
-         Nézzék, nem tudom, hogy mit akarnak itt, főleg tizenhat év elteltével, de jó lenne megtudni! Nem vagyok híve ennek, hogy majdnem húsz év után idejönnek és közlik, hogy maguk a nagyszülők. Miért nem jöttek hamarabb? – kezdtem dühös lenni
-         Mert úgy gondoltuk, hogy felesleges, mivel az anyjukat úgysem ismerik. De gondolom nem is meséltél nekik róla; hadd felejtsék csak el, hogy anyjuk is van! – drámázott a nagyi
-         Meséltem nekik Stella-ról! – védekeztem

Ekkor beállított Bill a lányával és elszabadult a pokol. A nagyszülők szépen elhordtak mindkettőnket mindennek, de az a legszebb benne, hogy nem is ismernek minket eléggé a véleményalkotáshoz.

-         Őszintén, maga ismer minket? – kérdeztem a nagypapitól
-         Nagyon is jól ismerem a Ti fajtátokat! Nektek mindegy, hogy anya vagy apa nélkül nő fel a gyerek, csak az a fontos, hogy nektek jó legyen!
-         Tényleg? Nem tudom ki nevelte őket eddig! Ja bocs: ÉN voltam!

A veszekedés még sokáig tartott, főleg amikor megjött Ria is. Elkezdték, hogy nem tartom tiszteletben a volt barátnőm emlékét, mire én megkérdeztem, hogy mit szeretnének, hogy egész életemben egyedül éljek miatta vagy mi?
Mikor ők elmentek helyre állt a rend és a béke. A gyerekek szóba sem hozták a nagyik felbukkanását én pedig nem akartam erőltetni a témát, így hallgattam.
Hetek, hónapok teltek el, mire eljött a nyári szünet, így már vészesen közelgett az érettségi is. De persze addig még van egy év, de akkor is, jobb később, mint soha. Chris már elkezdett gondolkozni, hogy hova meg tovább, vele ellentétben Charlotte-nak fogalma nincs, hogy mik a tervei a vizsgák után. Riával még mindig nagyon jól megvagyunk, bár vannak kisebb vitáink.

-         Tom, már megint nem rakják rendbe a gyerekeid a szobákat! Nem foguk helyettük pakolni. – jelentette ki a barátnőm
-         Nem is kell! Hagyd békén a területüket, azt csinálnak ott, amit akarnak! – mondta már nem először
-         De akkor is! Rendetlenség van itthon! Nem tűröm ezt!
-         De ne szólj bele, nem a te dolgod! – emeltem fel a hangomat, amit meg is bántam

A hónapok annyira repültek, hogy újra ősz lett, majd az idő télbe fordult, majd tavaszba.

-         Apa! El fogok rontani valamit és meg fogok bukni! Nem lesz érettségim! – izgult Charlotte az érettségi előtt
-         Ne izgulj már ennyit! Nem kell ötösnek lennie, csak annyit kértem, hogy ne úgy bukdácsolj át! Könyörgöm lányom, csak ne parázz, nem lesz gond. – próbáltam nyugtatni, több- kevesebb sikerrel


Hát ez is eljött, az ikreim tizennyolc évesek és már a jövőjükön gondolkodnak, és beiratkoztak egy –egy egyetemre is. Riával is évek óta megvagyok, ki tudja mi lesz ebből még? Majd kiderül…   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése