Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben van egy kis csavar. Jó olvasást hozzá! :)
22.: Megmentő
Miután kipihentük magunkat Tommal úgy döntöttünk, hogy
munkát keresünk. Igazából mind a négyen így tettünk, hiszen valamiből meg kell
élnünk, még akkor is, ha nem szűkölködünk pénzben. Az, ami van egyszer el fog
fogyni és nem hiszem, hogy 35-40 évesen kellenénk valahova. Vannak
tartalékaink, de az nem elég egész életünkre, ha meg akarjuk tartani ezt a
színvonalat, ahol most vagyunk.
Gustavék is neki álltak munkát keresni, ahogy mi is. Gus úgy
döntött, hogy nem tanul tovább, inkább dolgozni fog, csak azt nem tudja, hogy
hol. Georg utánanézett a dolgoknak és világos lett számára, hogy
pszichológusként nem fog megélni, mivel ahhoz iskola kellene, amihez neki nincs
kedve.
Reggeli után Tommal úgy gondoltuk, hogy együtt indulunk
állást keresni, persze külön- külön helyen. Nem szeretnénk együtt dolgozni,
vagy elvenni a munkalehetőséget egymás elől.
Én először egy ruházati üzletbe mentem be, ahol azonnal
mehettem állás interjúra, mivel kell az ember ide.
-
Jó napot kívánok! – fogtunk kezet egymással
-
Hol dolgozott eddig? – jól kezdődik
-
Egy zenekarban voltam énekesként.
-
Miért hagyta abba?
-
Mert 25 évesen rájöttem, hogy az éneklés mellett
nincs magánéletem.
-
Van valami fogalma a divatról?
-
Igen, divattervezőként is dolgoztam egy ideig.
-
Volt már munkája hasonló helyen? Van valamilyen
tapasztalata?
-
Nincs, most hagytam ott a zenekart….
-
Köszönjük szépen, majd értesítjük. – na kösz,
mondhatta volna azt is, hogy nem kellek
Sok helyen próbálkoztam még, de sehol nem jártam sikerrel.
Mindenhol a tapasztalat hiánya volt a gond. Érdekes dolog, hogy ha az ember túl
idős, akkor nem kell, ha túl fiatal, akkor nem jó. Könyörgöm, valahol nekem is
el kell kezdenem.
Tom sem járt sikerrel sehol, ugyanez okból kifolyólag. Neki
sem tudnak munkát adni, még egy egyszerű mekiben sem. Mi a baj velünk? Csak
képesek vagyunk kiadni pár kaját, vagy nem? Talán az lehet a gond, hogy
felismertek minket.
Délután több tucat állásinterjú után elmentünk anyuékhoz,
hogy tanácsot kérjünk tőlük.
-
Mia probléma srácok? – jött ki Gordon a szobából
-
Az, hogy nem találunk munkát. Minden helyről
elutasítanak azzal, hogy majd hívnak. – ecsetelte Tom szomorúan, miközben a
palacsintát turkálta
-
Milyen
jellegű munkára gondoltatok? – kérdezte anyu, majd adott egy tányért apu elé
-
Valami átlagosra. Nem akarunk kitűnni a tömegből
újra. Csak egy átlagos munkát akarunk. Tényleg még a mekibe is bementünk, de
nem kellünk….
-
Tudod Bill ismert embereknek nem könnyű az
ilyen…. – kezdett bele anyu, de félbeszakítottam
-
Megbélyegeznek, mert híresek vagyunk/ voltunk.
Az alapján ítélnek meg, amit a médiában hallottak rólunk. Meg sem próbálnak
megismerni. – kezdtem tényleg elkeseredni
-
Nem kell nekünk sok, csak annyi, hogy keressünk
egy kevés pénzt. De tudjátok, mindennek van határa. Föl akartak venni engem a
mekibe, ahol közölték, hogy a takarítói állás még nem foglalat. Ne
haragudjatok, de azért ezt nem. Semmi pénzért más után takarítani nem fogok. –
ezen jót nevettem attól függetlenül, hogy engem még ilyen helyre sem
alkalmaznának
Miközben kajáltunk láttam Gordonon, hogy akar valami
mondani. Nem mertem rákérdezni, nehogy az legyen, hogy faggatózok. Miután
kényelmesen megkajáltunk, majd leültünk a nappaliba a kanapéra a nevelőapánk
végre kibökte, hogy mit akar.
-
Srácok, nem tudom, mennyire érdekel titeket, de
nekem a suliba kellene egy ének és egy gitár tanár. Mindketten elmentek, másik
városba költöztek és nem éri meg nekik bejárni ide. Már egy hete nincs órájuk,
mert egyszerűen nem tudom hova beosztani őket. Nos, érdekel?
-
Engem, érdekel. – mondtuk egyszerre a bátyámmal
Gordon azt mondta, hogy a formaságokat holnap elintézzük, és
már be is mehetünk órát tartani nekik. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből.
Remélem szeretni fognak a gyerekek. Azt tudom, hogy ez egy különleges iskola és
azt is, hogy bármi megtörténhet, de akkor is; izgulok.
Miután hazaértünk Barbinak elmondtam a jó hírt, amire egy
hosszú csók volt a válasza. Egyébként az autóban csak ujjongtunk, hogy a
zenével foglalkozhatunk és még pénzt is keresünk.
A csók után felhívtam Georgot, hogy elmondjam neki a dolgot,
aminek nagyon örült, és annak is, hogy ők is találtak munkát Gustavval.
Mindketten tanácsadók, és az a dolgok, hogy elmenjenek a
kijelölt iskolák és beszélgessenek a diákokkal. Akár karrierről akár magánéleti
problémákról.
Végeredmény képpen mindannyian szeretjük az új munkánkat, -
bár mi Tommal csak holnap kezdünk – de közel sem annyira, mint a Tokio
Hotelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése