World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben már benne van a srácok egy munkanapja. Jó olvasást hozzá! :)

23.: Első munkanap

Reggel már nyolc órakor szólt az ébresztőm, amit kedvetlenül kapcsoltam ki.  Ma már dolgoznom kell, mint hétköznapi ember, szóval nem lustálkodhatok, még akkor sem, ha az apám a főnököm.

Miután felöltöztem kimentem a konyhába, ahol Barbi egy kis cetlit hagyott, hogy be kellett mennie korábban dolgozni. Hurrá! Reggeli közben azonban valami hiányérzetem volt. Egész idő alatt nem tudtam hova tenni a dolgot. Barbi írt, gatya van rajtam, a zsemle meg van kenve, igazán nem tudtam mi van. Aztán beugorott. Rohantam fel az emeltre, ahol bementem Tom szobájába:

-          Tom, ébresztő! Hahó, bátyus! – rázogattam finoman

-          Mi van már? Ég a ház? – nyöszörgött a párnába

-          Nem, csak dolgoznunk kell. Fel kell kelned! – jókor jut eszembe felkelteni

Miután Tomot sikeresen kirángattam az ágyból neki is csináltam reggelit, majd rendbetettem magam. Azért mégsem mehetek kócosan és itthoni ruhában.

-          Bill, igyekezz már! – kiabált a földszintről Tom

-          Mindjárt kész vagyok! Fél perc!

-         Kifessem a garázst? Vagy tudod mit, megcsinálom a nyikorgó ajtódat, és még az ebédet is megeszem gyors. – gúnyolódott rajtam, mivel tudja, hogy nálam a fél perc fél napot jelent

Tudom, hogy Tom csak hülyül velem, de egyrészt igaza van. Nálam nem egy egyszerű művelet a készülődés.

Most viszont tényleg csak a napszemüvegemet kerestem, de nem tudom miért. Nem hinném, hogy egy épületbe kell. Mindegy.

-          Végre, elkészült a hercegnő!

-          Kuss! Te vezetsz, mert nekem nincs kedvem! – szálltam be az anyósülésre

Az autóban nem sokat beszélgettünk, az is csak az aktuális rádiós témáról szólt. Hamar odaértünk, viszont már így is késésben voltunk. Tíz órát beszéltünk meg Gordonnal, és már öt perce elmúlt tíz.

-          Sziasztok! Csakhogy itt vagytok! – üdvözölt az irodában a nevelőapánk

-          Bocsi a késésért, Bill nem képes elkészülni időben!

-          Srácok – folytatta komolyan – megcsináltam a szerződéseteket, itt le van írva minden, olvassátok át, írjátok alá, azután beszélhetünk egy kicsit.

-          Oké. – válaszoltunk egyszerre

-          Nos - kezdte - srácok, rátok is vonatkoznak szabályok és ebben az esetben nem érdekel, hogy a fiaim vagytok. Ti sem késhettek el, vagy lóghatjátok el a dolgokat. Ha megbeszélünk valamit annak úgy kell lennie, nem változtattok a dolgon. Felőlem apátok is hívhat titeket, sőt az angol királynő is, nem mentek el, előzetes egyeztetés nélkül. Titeket is szigorúan foglak, mert nem szeretem a kifogásokat. Alapvetően egy nagyon jó csapat vagyunk, összebarátkoztunk, de azért mértékkel. A sulit komolyan veszem, itt nem az apátok, hanem a főnökötök vagyok. Végül itt egy kis könyv, ami t szeretném, ha átnéznétek a tanári szobában. Most pedig megmutatom az épületet, és azt, hogy ti hol fogtok dolgozni már ma.

Gordon nem viccelt. Bemutatott minket a kollégáknak, megmutatta helyünket, a termünket, ami tök szuper. Azt mondta, hogy úgy rendezzük be, ahogy akarjuk, de azért ne torlaszoljuk el az ajtót hülyébb napjainkon, és lehetőleg ne lógassunk a falra meztelen nők képeit, mellette ne fessük át a falakat. Hehe, a poszterekért Barbi ki is nyírna.

Mivel csak délután van óránk, de bent kell lennünk, volt időnk átnézni a Házirendet, és alakítgatni a termünket. Lényegében én csak pár bútort toltam odébb, ahogy Tom is. Kicsit összetakarítottam, majd felmentem Gordonhoz.

-          Apu, lenne pár kérdésem!

-          Mond, Bill. - nézett föl rám a mappáiból

-    Szóval, láttam, hogy mit tanultak eddig. Muszáj nekem ezt a stílust követnem? Mármint nem énekelhetnénk valami mást?

-          Bill nézd, itt nincs megkötve a kezed, mint a „normális” iskolákban, azt csinálsz, amit akarsz. Csak arra kérlek, hogy ne legyen már az, hogy csak Tokio Hotelt énekeltek. Van pár kötelező dolog, de lényegében úgy alakítod az órádat, ahogy szeretnéd. Arra viszont figyelj, hogy a kötelezők gyakorolva legyenek. Értem itt a nemzeti ünnepeket, karácsony, húsvét és a többi.

Megtudtam, hogy Tom is ugyanezzel a kérdéssel ment föl apuhoz, bár ez nem tudom miért lényeges nekem.

Délután megérkeztek a gyerekek, akikkel még meg kellett ismerkednem. Ez kemény lesz.

-          Sziasztok! – kezdtem bele – Üljetek le, és kezdjünk bele a dolgokba. Először is bemutatkoznék nektek; Bill Kaulitz vagyok, ez az első napom itt meg úgy általában a munkában. Eddig szinte csak a hobbimmal kerestem pénzt, de ezt saját akaratomból hagytam abba. Van egy tesóm, aki itt dolgozik mától kezdve, 25 éves múltam, itt lakom a közelben és kb. ennyi rólam. Most mutatkozzatok be Ti, aztán lenne pár kérdésem hozzátok.  – szerintem sokkoltam őket ennyi szöveggel

Miután végeztünk a bemutatkozással, ami nem volt valami egyszerű, jöhettek a kérdéseim és a javaslataim:

-          Először, azt szeretném tudni, hogy miket csináltatok eddig? Van valami olyan amibe belekezdtetek és be szeretnétek fejezni?

-          Nincs! Kb. száz évvel ezelőtti dalokat énekeltünk. – válaszolt az egyik lány, azt hiszem Tamara

-          Rendben. Akkor most ez változni fog. Ugyan is mostantól 21. századi dalokat éneklünk, igaz abba minden belefér. A lágy hangzásútól a legütősebb dalokig mindent kipróbálunk. Nos, felírok a táblára öt választási lehetőséget, meghallgatjuk YouTube-on, majd megmondjátok, hogy melyiket szeretnétek először.

Hát az a tervem, hogy csöndben meghallgatjuk már akkor kudarcba fulladt, amikor háttal álltam nekik, a táblára írás miatt. Nagyon zajosak tudnak lenni. Jesszus!

-          Nos, kiteszem nektek lyrics-be a dalt, írjátok le a szöveget, mivel nem fogom kinyomtatni mindenkinek. Mivel nem tudom, hogy miből dolgozhatok, ezért szeretnék majd veletek íratni egy kis „dolgozatot” , persze jegy nélkül, mivel ez egy laza iskola, csak évvégén van vizsga.                    

  Az lenne a lényege, hogy felmérjem, hogy milyen szinten álltok, mennyi idő kell egy dalra. Nem szeretnék nehéz dolgot adni nektek, de könnyút sem.

-          Mindig így fog működni? Mi fogunk választani?

-          A kötelező ünnepeket kivéve igen. Azokra én választok. Van még valami kérdésetek esetleg?

-          Hogy kell szólítanunk?

-          Ja, ezt elfelejtettem. Billnek hívjatok, semmi bácsi és magázódás meg hasonló. Nem vagyok öreg, tegezzetek. – mosolyogtam rájuk

Hamar elment az idő, észre sem vettem már vége volt a munkanapnak.

-          Na, hogy ment? – kérdezte a tanári Josh, a munkatársunk

-          Boldogultam velük. Nem olyan vészesek, mint amilyenre számítottam. – ecsetelte Tom, mire én bólogattam   

Még felmentünk Gordonhoz, akivel átbeszéltük a napot, mivel megkért minket, hogy mindenképpen számoljunk be neki. Azt mondta, hogy jók vagyunk, csak így tovább.

Otthon fáradtan estem be az ágyba, de Barbi nem hagyott aludni, így képtelen voltam egész este szeretkezni vele. Tragédia, komolyan!