World behind my wall

Sziasztok! Meghoztam a történet befejezését, ami - nem árulok el nagy titkot - happy end. 
Idén már nem kezdek bele új történetbe, de január 1-től már teljes gőzzel nekikezdek az új történetnek, aminek a bevezetőjét hamarosan olvashatjátok. 
Nem húzom tovább az időt, itt a World behind my wall utolsó része! Jó olvasást hozzá! :)

 30.: Meglepetés!

Miután megtudtuk, hogy kisbabánk lesz, annyira gyorsan teltek a napok, hogy az felfoghatatlan.  Persze ehhez hozzájárult az is, hogy sokat koncerteztünk és próbáltunk. Mellette pedig új dalokat írtunk, ami nem kis feladat, főleg, úgy, hogy elszoktam tőle. Persze a három év alatt is írtam, de az inkább maradjon csak a fiókom titkai között. Nem hiszem, hogy azt a dalt szeretnék hallani, amit Tom énekelt egyszer zuhanyzás közben. Mondjuk csak véletlenül meghallottam és leírtam. De gondolom senki nem szeretné, hogy még jobban elszálljon magától.

-          Mindent bepakoltál? – rántott vissza a valóságba Barbi

-     Igen, szerintem minden meg van. Neked? – velünk jön a koncertre, mert nem akarom egyedül hagyni terhesen

-          Itt van minden. – csókolt meg

-          Hey, gerlepár! Itt a busz, indulunk! – nyitott be a szobába a bátyám mosolyogva

Az úton sokat beszélgettünk egymással, ami ilyenkor mindig jót tesz. nekem mondjuk mindig dumálhatnékom van, de a többiek már megszokták, főleg Tom.

-          Barbi, amúgy már nem vagy rosszul reggelente? –kérdezte Georg

-          Nem, csak az első pár hét volt a rossz. Azóta hál istennek semmi gond nincs.

-          De amúgy Gustav lesz a neve ugye? – ha a dobosunknak egyszer fia lesz, tuti Gustav lesz a neve, még akkor is, ha az ötödik gyerekének is az a neve

-          Ha lány lesz akkor is? – nevettem, mert nagyon úgy néz ki, hogy kislányunk lesz

-          Miért ne? – nagyon ragaszkodik ehhez

Koncert előtt még volt egy interjúnk, ahol leginkább a további terveimről kérdezgettek.

-          Bill, ha már jön a baba nem kéred meg a kezét? – ennél szemtelenebbül szerintem nem is lehetne

-     Szerintem nem kell feleségül vennem, mert gyerekünk lesz. De talán majd egyszer eljön ez a pillanat is.

-          Bill, mindig azt mondtad, hogy nem lesz gyereked. Akkor most még is?

-      Igen, most már szeretném. Fiatal koromban persze, hogy azt mondom, hogy nem kell, de most idősebb vagyok, és érettebb.

-          Tom, te örülsz neki vagy ellenzed?

-          Persze, hogy örülök! Ez nem kérdés. Végre az öcsém megtalálta az igazit!

Még sok ilyen kérdést tettek fel, de a lényege ugyan az volt. Amúgy miért van az, hogy egy dolgot ötvenféleképpen megkérdeznek? Másrészt meg mi közük van a magánéletemhez bárkinek is? Semmi.

 

-          Bill, mennyit költesz a kisbabára?

-    Az legyen mindegy. Nem fogom elkényeztetni, megtanítom neki, hogy a saját lábán kell majd boldogulni és nem apuci összeszedett pénzéből élni. De ahhoz, mennyit költök a babára, nincs senkinek semmi köze. Magánügy.

-          De gondolom, mindenből a legmárkásabb dolgokat kapja már most is.

-      Mindenből minőséget fog kapni, de nyilván nem fogok egy csomag pelenkáért kiadni egy vagyont.

-    Egyszer már szó volt a végrendeletetekről. Most, hogyan fogod elosztani a pénzt a szüleid és a gyerek közt?

-          Az legyen az én dolgom. Nem kell mindenkinek tudnia mindent.

Ezután már tényleg nem volt sok kérdés, azok is inkább a bandára vonatkoztak. Tudni akarták, hogy min dolgozunk, hogyan lesz, mikor turnézunk meg ilyenek.

Mialatt úton voltunk a koncertre elgondolkodtam azon, hogyan fogok gyereket nevelni. Egy kicsi mellé kell egy apa, de egy buszban sem nőhet fel. Majd kitalálom, hogyan lesz.

-          Bill, felkészültél? – jött be a szobámba Tom

-          Igen, biztos vagyok benne. – mosolyogtam

-          Örülök, hogy megteszed. Most már nem szabad megfutamodnod. Ügyes leszel.

Tom kiment, én pedig tovább gondolkodtam. Tudom, hogy helyesen cselekszem, tudom ezt kell tennem. Még is félek.

Mikor kiértem a színpadra, végigfutott bennem egy remegés, pedig már ezerszer csináltam ezt; de nem így.  Jókedvvel énekeltem végig az összes számot, majd mikor felénél abbahagytam, a rajongók egy kicsit furcsán néztek.

-          Már kilenc éves korom óta állok színpadon, de ennyire még soha nem izgultam talán. Na, jó az elsőknél igen, de az egy másfajta izgulás volt, mint ez. – láttam, hogy Toby már ott van Barbival, aki azt sem tudja, mit történik ezért a testőrünk lökte meg óvatosan, hogy jöjjön fel hozzám

-         Barbi, tudod jól, hogy mennyire szeretlek, de eddig a pillanatig valószínűleg nem sejtetted, hogy mit akarok. – letérdeltem elé, majd kinyitottam a dobozt, amiben egy gyémántgyűrű volt – Hozzám jössz feleségül?

-       Igen! – miután felhúztam az ujjára a gyűrűt mindketten elkezdtünk sírni, ami miatt nekem is le kellett mennem a színpadról

Meglepetést akartam neki okozni. Azt már tudja, hogy őrült dolgokra is képes vagyok, de szerintem ezt nem nézte ki belőlem.

Igen, joggal mondják rólam a társaim, hogy őrült vagyok és nem csak a színfalak mögött.

*Vége*